A munkanélküliség nagy kihívást jelent a pszichoszociális egyensúlyi állapot szempontjából. Az egyensúlyi állapotot az jellemezte, hogy az egyén társadalmi helyzete, a társadalomba való integráltsága (szociális oldal), s az ezt szolgáló alkalmazkodási stratégiák (pszichés oldal) egymásnak megfeleltek. A szociális oldal hirtelen felborulása ezt az egyensúlyt felbillenti. Tömören ezt úgy fejezhetnénk ki, hogy az egyén működtetné a jól bevált adaptációs stratégiáit, de nincs mihez alkalmazni azokat.

A munkanélküliség olyan tartós stresszállapot, amely az egyén alkalmazkodási kapacitását maximálisan igénybe veszi. A munkanélküli tartósan frusztrált állapotban van, amely egyfelől az őt ért egzisztenciális, szociális és lelki veszteségek következménye, másfelől a sorozatos kudarcélmények (alkalmatlanság, értéktelenség, önbizonytalanság-érzés) hatása. A munkanélkülit számos belső konfliktus is gyötri, amely rossz és rosszabb helyzetek közötti választási kényszerben, illetve a pozitív perspektívák hiányában jelentkezik. Különösen jellemző a körülmények kényszere, sok munkanélküli nem, vagy csak késve tud reagálni a megváltozott munka- és életfeltételekhez, s így a munkaerő-piaci versenyben alulmarad.

A munka elvesztése mindenki számára megrázó élmény. Az, hogy ki hogyan éli ezt át függ a munkanélküliség időtartamától, az álláskeresés várható kimenetelétől, az illető személyiségétől, a család hozzáállásától, anyagi helyzetétől. A munkanélküliség számos érzelmi válaszreakciót provokál. A félelem, szorongás elsősorban az elbocsátás körül jelentkezik. Ez az érzés haraggá vagy dühvé válhat, ha a munkanélküli nem tud elhelyezkedni. A környezettel való ellenségesség érzése azt a benyomást kelti, hogy a munkanélküli nem önmagában, hanem másokban keresi a hibát. A stressz további fennállása nyomán azonban a negatív indulatok befelé fordulhatnak, s az alkalmatlanság, tehetetlenség érzése egyre növekvő önvádhoz, az önbecsülés csökkenéséhez, bűntudathoz vezetnek. A stressz további elhúzódása depresszió, magányosság megjelenését eredményezi. A munkanélküli elhagyatottnak érzi magát, eluralkodik rajta a reményvesztettség érzése, aktivitása csökken, s a társadalmi léttől való visszahúzódás jellemezheti. Másoknál egyéb devianciák, például kriminális cselekmények, lelki betegségek, suicid veszélyeztetettség jelentkezhet.

A munkanélküliség pszichológiájával foglalkozó motivációs elméletek a munkanélküliség átéléséről a következőket állítják:

A "szükségletek lecsúszása" miatt a munkanélkülieknek sokkal alacso­nyabb szinten levő szükségletek kielégítéséért kell küzdeni, mint azelőtt. Ezt a lecsúszást különböző pszichológiai reakciók kísérik, amelyek külö­nösen erősek akkor, amikor az emberek olyan erők eredményeként ve­szítik el munkahelyüket, amelyeket nem tudnak befolyásolni.

A munkanélküliség átélése a változással való megküzdés egy speciális formája. A mindennapi élet folyamata változik, a kapcsolatok köre szű­kül. A veszteséggel járó változás pedig különösen sérülékennyé teszi az egyént.

A munkanélküli állapot befolyásolja mindhárom alapvető szükségletcso­port kielégítését: az állás elvesztésének következtében nem csak az egyén kapcsolatrendszere, a mindennapok szokásos struktúrája, hanem a dolgok értelme, jelentősége is megváltozik.