A cigányság gazdag és sokrétű kézműves hagyományokkal rendelkezett, ám a cigány képzőművészet egészen új jelenség. Nyugat-Európában az 1930-as, 1940-es években, míg Közép – és Kelet-Európában, így hazánkban is az 1960-as, 1970-es években bontakozott ki a képzőművészet iránti érdeklődés. A '60-as években Magyarországon egyre több cigány képzőművész törekvése bontakozott ki, elsősorban a naiv (=rendszeres képzőművészeti tanulmányokat nem végzett) alkotók.

A cigány képzőművészek közül ki kell emelni Balázs Jánost, Péli Tamást, Orsós Terézt, Balogh Balázs András, Oláh Jolánt, Pongó Beri Károly, Gyügyi Ödön, Ferkovics József, Oláh Zoltán, Vári Zsolt.

A legtöbb roma csoportos képzőművészeti kiállítást hazánkban, az első kiállítást pedig Párizsban rendezték.

David Beeri festménye

Rézműves Gyula festménye

Oláh Jolán festményei

Szécsi Magda festményei

Hagyományos mesterség helyett gyakran használják az ősi mesterség kifejezést is. A 19. század előtt forrásokban felbukkanó cigány mesterségek elsősorban két fő tevékenységi körhöz kapcsolódnak: a fémművességhez (kovácsmunkák, csengőöntés, kolompkészítés) és a szórakoztatás különböző formáihoz (muzsikálás). A fémmunkák közül különösen jelentős szerepet játszott a kovácsmesterség. Korábban elsősorban mint fegyverkovácsok, később mint falusi és szegkovácsok tevékenykedtek. Ez azonban az esetek többségében nem jelentett társadalmi státuszt és biztos egzisztenciát.

A közvélekedés talán a muzsikálást tekinti a legjellegzetesebb ősi cigány mesterségnek. Ehhez kapcsolódik a legtöbb mítosz is. Sokan vélik úgy, hogy a cigányok zene iránti fogékonysága és tehetsége a távoli múltban, az ősi kultúrában gyökerezik. A 19. század első felében a verbunkos zene népszerűsítésével a cigány zenészek társadalmi megbecsülést vívtak ki.

A jelentős múltra visszatekintő muzsikálás és fémmegmunkálás mellett számos más mesterség vált jellegzetes cigány foglalkozássá. A cigányok egyre nagyobb számban szakosodtak olyan eszközök elkészítésére, illetve munkákra, amelyekről korábban az önellátó parasztgazdaságok maguk gondoskodtak: famunkák, teknő-, fakanál- és orsókészítés, kosárfonás, seprűkészítés, üstfoltozás, vályogvetés.

Cigány szegkovács korabeli ábrázoláson

Az oláh cigányokra jellemző foglalkozások voltak: lókupec, szőnyegkereskedő, üstfoltozó. A famunkákat elsősorban a beás cigányok végezték.

A múlt század folyamán jelentős szerephez jutottak a cigányok a falusi építkezések építőanyag-ellátásában is, illetve az egyszerűbb építési és karbantartási munkákban is.

A 20. században a modernizáció, a társadalmi-politikai változások vagy éppen a hatóságok szigora a hagyományos mesterségek túlnyomó részét végképp elsorvasztotta, illetve hanyatlásra kárhoztatta.