Talán az öltözködés területén lehet a három magyarországi cigány csoport közötti különbségeket a legjobban kimutatni. A leghagyományosabb az oláh cigányok viselete volt. A férfiak hagyományos viseletére jellemző a csizma, a csizmanadrág, a fehér ing, a kalap, a kabát, a cipő, a mellény és a kapca. A kalap színe attól függött, hogy az illető milyen törzshöz tartozott: a lováriaknál pl. a szürke szín volt a jellemző. A nők hagyományos viselete az alábbi: cipő (régebben többszínű, bojtos papucs), harisnya (a fiatal nőknél élénk, az időseknél sötét, egyszínű volt), bő, ráncos, rakott szoknyák (színe a harisnyáéhoz hasonló), blúz, kendő (fiataloknál tarka, időseknél sötét), télen fekete nagykendő betakarta vállukat, hátukat, derekukat.

A kötény az oláh cigány asszonyok fontos ruhadarabja, tisztasága nagyon fontos. Jellemző a kékfestő kötény kihímezve barna színű csíkokkal. Az öltözetben akár férfiakról, akár nőkről beszélünk, a színek összeállítása az ami jellegzetesen cigányos. Az öltözet tartozékaként kezelik az ékszereket. A nők fülében jellemző a nagy karikás fülbevaló, a nyakban aranylánc, végén kereszt, szív vagy Máriás-medál. Az ujjukon minél több gyűrűt hordtak, különösen kedvelt a pecsétgyűrű. A férfiak kezén is nagy pecsétgyűrű volt, nyakukban lánc szívvel, feszülettel.

Az oláh cigányok körében a hagyományos viselet sok helyen még napjainkban is él, érdekesség, hogy legtovább az oláh cigányok tartották meg a női haj levágásának tiltását, a fej bekötésének előírását és férfiaknál a kalap viselését.

A romungró közösségek jobban lépést tudtak tartani a polgári divatot követő parasztokkal. A nők gyakorlatilag egy időben vágták le a hajukat a parasztasszonyokkal, egy időben hagyták el a kendő viselését és tértek át a blúz+szoknya viseléséről a ruha hordására, majd a nadrág viselésére. Ezen változások a közösségen belül konfliktussal jártak, hiszen az idősebbek a régi rend szerint öltözködtek.

A beás közösségekről kevés leírás van, de azokból úgy tűnik, hogy korábban mint az oláh cigányok és később mint a romungrók alkalmazkodtak a közvetlen környezetükhöz.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a romungrók között nem alakult ki a „cigányos” viselet értelmezése és nem is hordtak olyan öltözeteket ami felkeltette volna az etnográfusok érdeklődését, tehát ruhájuk nem népviselet volt, hanem a család anyagi helyzetétől függően polgárias, vagy szegényes.

A beás közösségek noha átvették a népviseletnek nevezett paraszti öltözködés rendjét, viseletük nem kapott etnikus értelmezést, és az öltözködés rendje nem vált olyan merevvé, hogy ne követhették volna némi késéssel környezetük értékrendjét. Körükben is egyszerre regisztrálhatjuk a szegényekre jellemző viselet és és polgári mintakövetés jelenlétét.

Mint már volt róla szó, az oláh cigányok tipizálják leginkább az ú. cigányos viselet rendjét, s noha e viselet a parasztviselet szerkezetét követi az időbeni eltolódás miatt etnikus színezetet ad. E közösségek az archaizmusuk fenntartásával éppen az etnikus csoportjuk különállását kívánják elérni és fenntartani.

Nem a cigány ember akar tehát szükségszerűen cigányként kinézni, hanem viseletében, ha teheti önmagát akarja kifejezni. Elsősorban az oláh cigányoknál jellemző hogy mind öltözékükkel, mind ékszereikkel világossá teszik anyagi helyzetüket. E mások számára hivalkodónak tetsző öltözködés- hatalmas arany ékszerek, fülbevalók, láncok mind azt hivatottak jelképezni hogy ők is vitték valamire. Valamint ismét hangsúlyozandó hogy öltözködésükkel világosan ki lehet fejezni a kulturális együvé tartozást, cigány etnikus identitást.