A munkahelyi hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben elért jelentős előrelépés ellenére az egyre növekvő jövedelemkülönbségek, az esélyegyenlőség hiánya és a nagymértékű munkahelyi diszkrimináció egyre több aggodalomra ad okot a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) jelentése szerint. (2007. május) A „Esélyegyenlőség a munkaerőpiacon: Egy válaszra váró kihívás” című, eddigi legátfogóbb jelentésében az ILO globális képet nyújt a munkahelyi diszkriminációról, megemlítve a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben elért eredményeket és kudarcokat. A munkahelyi diszkrimináció hagyományos és új formákban nyilvánul meg. Az előbbire példa a nemi, etnikai vagy vallási hovatartozás  alapján megvalósuló hátrányos megkülönböztetés, míg az utóbbira jellemző az életkor, a szexuális orientáció, a HIV/AIDS státusz és a csökkent munkaképesség alapján megnyilvánuló diszkrimináció.

„A hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére irányuló küzdelem átfogó vizsgálata jelentős eredmények és kudarcok kombinációját mutatja”

– áll az ILO jelentésében, amely beszámol a négy évvel ezelőtt kiadott első jelentés (lásd „Time for Equality at Work”, ILO 2003) óta bekövetkezett fejlődésről. A jelentés megjegyzi, hogy az ILO 180 tagállamának többsége ratifikálta a két hátrányos megkülönböztetésről szóló alapvető ILO egyezményt, s ezáltal ezek az államok kötelezettséget vállaltak a hátrányos megkülönböztetés elleni törvényi háttér megteremtésére és a szükséges politikai lépések megtételére.

A jelentés elsősorban a foglalkoztatásban és a bérezésben mind a mai napig fennálló nemek közötti különbségekkel foglalkozik. Az ILO jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy integrált politikai lépésekre van szükség annak érdekében, hogy kezelni lehessen a nemek közötti jövedelemkülönbségeket és a nemi hovatartozás alapján megnyilvánuló munkahelyi szegregációt. Ugyanakkor, a munkahelyi és családi kötelezettségek összehangolását elősegítő lépések megtételére is szükség van. Többek között, a jelentés rámutat arra, hogy a nők és férfiak bruttó átlag órabére közötti különbségek az Európai Unió egészében, a gazdaság minden ágazatában és az összes vállalatnál igen magas, 15% körüli maradt.