A nők munkaerőpiaci részvételi rátája jelentős mértékben tovább emelkedett, és jelenleg eléri az 56,6%-ot. E növekedés által szűkül a munkaerőpiaci részvételi rátákban világszerte tapasztalható nemek közötti különbség. Ugyanakkor a jelentés leszögezi, hogy ez a fejlődés nem volt egyenletes, Észak-Amerikában 71,1%, az Európai Unióban 62%, Kelet-Ázsiában és a csendes-óceáni területen 61,2%, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 32% a nők munkaerőpiaci részvételi rátája.

A nők helyzetének javulása leginkább azzal mérhető, hogy a nők milyen hozzáféréssel rendelkeznek a törvényhozásban, a tisztviselői karban vagy a vállalatoknál betöltött vezető pozíciót jelentő álláshelyekhez. Az itt megnyilvánuló magasabb részvételi ráták a diszkriminációs korlátok csökkenését jelzik. Ugyanakkor a nők még mindig jelentős kisebbséget alkotnak az ilyen pozíciókban az egész világon, mivel az ilyen vezető állások csak 28,3%-át töltik be nők.

Itt is megfigyelhető az egyenetlen fejlődés: Észak-Amerikában 41,2%, Latin-Amerikában és a Karib-térségben 35% és az Európai Unióban 30,6% a vezető pozíciót betöltő nők aránya. Ez a mutató Dél-Ázsiában jelezte a legnagyobb mértékű növekedést, ahol a részvételi ráta csaknem megkettőződött kilenc év alatt; ugyanakkor még mindig ebben a régióban töltik be legalacsonyabb százalékban, jelenleg 8,6%-ban nők a vezető állásokat. Megjegyezve, hogy az ILO tagállamoknak a munkahelyi diszkrimináció megszüntetésére irányuló törekvései jelentősen erősödtek, a jelentés kimondja,

„A foglalkoztatási és munkahelyi diszkrimináció elítélése manapság már szinte egyetemesnek mondható, csakúgy, mint az annak kezelését célzó politikai elkötelezettség”.

A jelentés említést tesz arról, hogy 2007-ig tízből kilenc ILO tagállam ratifikálta a hátrányos megkülönböztetésről szóló két alapvető ILO egyezményt: az Egyenlő Díjazásról szóló 1951. évi 100. sz. Egyezményt és a Hátrányos Megkülönböztetésről (foglalkoztatás és foglalkozás) szóló 1958. évi 111. sz. Egyezményt, amely egyben azt jelenti, hogy ezek az államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés megakadályozására szolgáló törvényeket és politikai intézkedéseket léptetnek életbe.

Ugyanakkor, a jelentés azt is kimondja, hogy a munkahelyi diszkrimináció megszüntetésére nagyobb szükség van, mint négy évvel ezelőtt „egy olyan világban, amelyben egyre nőnek a különbségek és egyre kevésbé biztonságos”. A jelentés hozzáteszi, hogy

„a jövedelmekben, eszközökben és lehetőségekben megnyilvánuló jelentős és fennálló egyenlőtlenségek csökkentik bármely, a hátrányos megkülönböztetés leküzdését célzó intézkedés hatékonyságát. Mindez olyan politikai instabilitáshoz és szociális feszültségekhez vezethet, amelyek hátrányosan érintik a befektetéseket és a gazdasági növekedést”.