A jelentés említésre méltónak mondja a sok országban végbement jogi és intézményi fejlődést és a munkaügyi jogszabályok közelmúltban elfogadott vagy módosított diszkrimináció-ellenes és egyenlő bánásmódot előíró rendelkezéseit. A jelentés olyan új kezdeményezéseket is említ, mint az ILO Gyakorlati útmutatója, HIV/AIDS a munka világában , amely forradalmasította a munkahelyi AIDS kérdésének állami és civil kezelését. A jelentés megemlíti, hogy világszerte egyre erőteljesebb tendencia tapasztalható a hátrányos megkülönböztetés elleni és az esélyegyenlőséget előmozdító intézményes elkötelezettség irányában. Ugyanakkor, a jelentés említést tesz arról, hogy „jelenleg sok hiányosság tapasztalható”, hozzátéve azt, hogy a gyakorlati jogalkalmazás még mindig hiányosnak mondható, miközben több országban a közelmúltban létrehozott hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozó hivatalok nem rendelkeznek elegendő személyzettel és pénzügyi forrással. Míg a formális gazdaságban erőteljesebbé váltak a diszkrimináció-ellenes törekvések, a növekvő informális gazdaság óriási és folyamatosan változó, nehezen elérhető célpontot jelent az állami politika számára, amely a több százmillió ember munkahelyi esélyegyenlőségét akadályozó korlátok elmozdítását kívánja elérni.

A jelentés az etnikai és vallási hovatartozás, a társadalmi háttér, a törzsi vagy őslakos státusz alapján, illetve a migráns munkavállalók ellen megnyilvánuló hátrányos megkülönböztetés számos példáját is említi.

A jelentés figyelmeztet a fiatalabb és idősebb munkavállalók elleni hátrányos megkülönböztetés, valamint a szexuális orientáció, a HIV/AIDS státusz vagy a csökkent munkaképesség miatti egyenlőtlen bánásmód következményeire is.